Vasárnap nagy kirándulást csaptunk. A túra résztvevői: Zoli, Panna, Krisz, én és természetesen Fannimanni és Lunakutya.
Mikor beléptünk a ház kertjébe, és Fanni meglátta Lunát, azonnal oda akart futni játszani. Mindkét kutyát elengedtük, és a szokásos bírkózás következett - amiről még mindig csak olyan képeket tudtam készíteni, amin úgy tűnik, hogy Fanni terrorizája Lunát, pedig a valóságban kölcsönös bírkózós-rohangálós buli volt. A kisasszonyoknak még van mit összehangolódni, Fanni inkább rohangálna, Luna inkább bírkózna - de egy teljes kutyaélet áll előttük.
Miután Krisz megcsodálta a házikónkat nekivágtunk. A cél: Klastrompuszta. Az útvonal:
Kiváncsi voltam Luna, fogja bírni a túrát, mikor fog elfáradni. Mikor Fanni hozzánk került 1 km séta után úgy elfáradt, hogy lefeküdt, ő innen nem bírja tovább. A falu határában találkoztunk Luna első akadályával: egy vízelvezető árokkal, amit rácsok fednek. Luna megtorpant előtte, nem volt hajlandó átlépni. Fannit többször átvezettem mellette, hogy lássa, nem kell tőle félni - igaz Fannimanni simán átlépte (Fanni mikor hozzánk került Orfűn a hidaktól félt ugyanígy, de hamar megtanulta, hogy biztonságos az átkelés rajtuk). Lunát se jutalomfalattal, se csalogatással nem sikerült rávenni az átkelésre - végül a szélén megkerülve győztük le az akadályt.
Mivel egész héten esett, az erdőben hatalmas sár fogadott minket, csúszkálva haladtunk fölfele a domboldalon. Hamarosan feladtuk a vízmosásban futó túrista utat és felkapaszkodtunk az árok mellett futó szántóföldre, itt folytattuk utunkat - ez is sáros volt, de legalább a hatalmas pocsolyákól megszabadultunk. Fannit elkapta a kirándulás lendülete boldogan száguldozott körülöttünk, hatalmas lendülettel érkezett Lunához is, hogy rávegye egy kis rohangálásra, de ő vicsorgással jelezte, most nincs kedve és energiája ilyenekhez - ekkor elkezdtem aggódni, hogy a túra felétől cipelnünk kell majd őt - Pannával mindketten vállaltuk volna ezt a feladatot.
A szántóföld tetején egy vadles fogadott minket, itt megálltunk kicsit megpihenni. Luna talált magának egy gusztusos sz@arkupacot alaposan bele is fetrengett. Először nem tudtuk mi ez a büdös, de mikor másodjára "merítkezett" meg benne, kiszúrtuk - az első figyelmeztető kiáltásomra azonnal abba hagyta, nem is próbálkozott többet. Ezek után viszont biztos volt, hogy nem fogjuk cipelni, ha elfárad akkor max visszafordulunk.
 |
| Luna sárosan-kakisan |
Folytattuk a túrát, Luna hol közvetlenül az utolsó ember mögött jött, hol meg csatlakozott Fannihoz, aki szokása szerint kereszül kasul cikázott körülöttünk, időnként pár méterre bemerészkedve az erdőbe - távolabb nem engedjük sose bemenni.
Klastrompusztára beérve megfogtuk a kutyákat. Itt az úton elment mellettünk egy autó, kiderült az is Luna nagyon fél a kocsiktól is. Furcsa, Fanni egészen addig nem félt tőlük amíg ki nem szaladt arra a bizonyos útra, és el nem ütötték. Lehet Lunát is elütötték egyszer?
Klastrompusztán leültünk a piknikező hely egyik asztalához uzsonnázni. Fannimanni a közelünkben maradt szokása szerint, de Luna valahogy jobban felbátorodott attól, hogy egy helyben maradunk, többször elkóborolt a rét túlsó végébe - akár 100 m-re is, ahonnan Pannával együttesen szólongatva tudtuk csak visszahívni. Uzsonna után Fanni elkezdett egy fadarabbal játszani, rágta dobálta, rázta. Mikor kettéharapta és kiesett a szájából Luna felvette az egyik fadarabot, és ugyanazokkal a mozdulatokkal kezdte rázni, mint ahogy Fanni csinálta az előbb. Más fadarabok nem is érdekelték, csak amit Fanni használt.
Fanni talált mégegy fadarabot, Panna odahívta, elvette tőle, és meglendítette, hogy eldobja. Ekkor Fanni előre iramodott, hogy elkapja, Luna viszont rémülten hátra, minél messzebb a dobástól. Panna második dobásánál is megugrott, de ekkor már sokkal kisebbet. Ezek szerint dobálták is?
Mikor elindultunk a fiúk előre mentek, hogy a büfében vegyenek egy kis csokit desszertnek Luna is elindult velük. Pannával próbáltuk visszahívni, hogy rátegyük a pórázt, de odament a fiúkhoz, és esze ágában se volt elmozdulni mellőlük. Ezek szerint még csak annyit értett meg, hogy a híváskor emberekhez kell menni - de mindegy hogy kihez. Végül mi mentünk el érte, és csattintottuk rá a pórázt.
A hazafele vezető út valószínűleg egy régi országút lehetett, ilyen szép kilóméterkővel találkoztunk rajta:
Az út egy része meredek falu völgyben vezetett Fannimanni szokása szerint alpinistát játszott, és a meredek falon rohangált. Luna követte, de egyszer csak megijedt a meredek parfaltól, nem mert róla lejönni. Visszafordult, de inkább fölfele ment, mint a jó irányba, végül szerencsére talált egy lejtősebb ösvényt ahol szerencsésen lejutott.
Az eszperantó forrásnál Fanni talált valami "ínycsiklandozó finomságot" hiába szóltam rá, nem hagyta békén, úgyhogy kapott egyett a "zsebkannával" az orra elé. Ettől Luna úgy megijedt, hogy úgy döntött elindul hazafele nélkülünk. Szerencsére Pannának sikerült visszahívni. Hamarosan kiértünk a pincékhez Luna úgy látszik újra ismerős terepen érezte magát, megindult előre, inkább pórázra vettük, nehogy meglógjon.
Hazafele újra kereszteztük Luna mumusát, a rácsos árkot. Most többszöri nekifutásos próbálkozásra sikerült rávenni, hogy átugorja - igaz előtte 4 lábbal befékezett. Hatalmas dícséretek után Pannával mentek mégegy kört, ekkor már könnyebben ugrott, de még mindig félt. Ezt még gyakorolnunk kell majd.
Nagyszerű hír, hogy haza fele menet a faluban öt kutyasétáltatóval is találkoztunk. Úgy látszik, itt nem leszünk csodabogarak, hogy foglalkozunk a kutyánkkal!
Végül bekormányoztuk Lunát a helyére, és a nyakig kakis-sáros kutyát visszakapcsoltuk a láncára. Már csak 3 hetet kell aludni, és soha többé nem lesz láncon. Luna meglepően jól bírt a túrát, igaz a végére végre-valahára sikerül annyira lefárasztani, hogy elmúlt az "EMBER EMBER EMBER" örömpattogása, szépen sétált mellettünk pórázon. Másik jó hír, hogy egyszer sem pisilt már három lábon.
