Ma reggel megvolt Barna első verekedése. Bár inkább verése, ő csak az áldozat volt, és nagyrészt az én hibámból.
Ma reggeli sétakor szembe találkoztunk a hátsó szomszéd kutyájával Leóval, aki láncon tölti az életét - de most épp elengedte a gazdája sétálni. Mivel Lunával nagy barátok, így nem nagyon aggódtam, de azért Barnát rövid pórázra vettem magam mellé. Luna örömmel üdvözölte a barátját, majd Leó megszaglászta Fannit is, akivel még nem nagyon ismerik egymást. Mivel minden maximálisan békésen zajlott, elkövettem azt a hibát, hogy odaengedtem Barnát is ismerkedni. Barna teljesen békés testtartásban odament Leóhoz megszagolni. Leó a következő pillanatban el is kapta a nyakát és a következő pillanatban már csak egy verekedő-hörgő szőrcsomót láttam a két kutyából.
Próbáltam szétszedni őket Barna pórázánál fogva, de akkor már láttam hogy azzal nem érek semmit, mert nem Barna támad, az ő nyakán lóg Leó. Próbáltam a lehető legfélelmetesebb hangon ordítani vele, hátha meg tudom szakítani a verekedést - de semmi. Már épp összeszedtem volna minden bátorságom, hogy elkapjam Leó grabancát, de ekkorra szerencsére odaért a gazdája és ő egy mozdulattal leszedte a kutyáját róla. Barna szerencsére nem sérült meg, pár pöttyön kijött a szőre ennyi. Lelkileg se terhelte meg nagyon, mert pár perc múlva a réten már békésen rohangált Fannival.
Tanulság 1: Semmi tapasztalatom kan kutyákkal, úgyhogy Barnát többé nem engedem oda egyhez se - még akkor se ha azok a lányokkal udvariasan viselkednek.
Tanulság 2: Ettől kezdve kannával sétálunk amíg Barna velünk van, mert más kan kutyák is szoktak szabadon sétálni a környéken, mert az egy dolog hogy én nem engedem oda Barnát, de mi van ha az a kutya jön oda hozzá....
Egy pozitív következménye lett a dolognak: Mivel Leó alaposan sárba döngölte Barnát ezért itthon végre megfürdettük. - Már terveztük ezt egy ideje, mert elég büdi volt de nem tudtam rávenni magam. A fürdést a kertben csináltuk, Barnát ki akartam kötni a kerítéshez hogy ne mászkáljon el, de mikor meglátta a kerítéshez rögzített pórázt befeszített - ezek szerint tudja mit jelent kikötve lenni és utálja. Végül sikerült odacsalogatni és rácsattintani a pórázt. Az elején nagyon feszítette a fejét, de mindig visszatuszkoltam, hogy laza legyen a póráz.
Végül sikerült belefeledkeznie dörzsizésbe, és élvezte is a dolgot. Az utána következő törcsizést meg ugyanúgy élvezte mint Fannicsek.
Most gyönyörű csilli-villi szőre lett, és sokkal puhább is a tapintása. Ráadásul csodálatos babasampon illatú!
2011. július 29., péntek
2011. július 27., szerda
Jó hírek, rossz hírek
Kezdjük először a rossz hírekkel:
Barna kezdi otthon érezni magát, annyira, hogy szerdán kicsit betámadta Fannit. Barna talált valami izgalmasat a kertben Fanni odament megnézni, Barna meg betámadta. Szerencsére Zoli kinn volt velük és azonnal leállította a dolgot. Fanni végül megúszta egy kicsi lukkal a jobb hátsó lábán.
Barna Luna esetében se bír magával. Mivel Luna még ivaros, és bár most nem tüzel mégis jó illata lehet úgyhogy Barna rámászott. Azonnal leszedtem róla, és lenyomtam a földre. Ezt 3x el kellet játszanunk, de azóta megértette, hogy ezt nem csinálhatja nálunk.
Akkor most a jó hírek:
Barna emberekkel szembe semmilyen agressziót nem mutat. Bármit megtehetek vele. Amikor le kellett nyomnom a földre nem tiltakozott, azonnal megadta magát. Tegnap este előbb kezdett enni mint, hogy engedélyt kapott volna rá, és simán ki tudtam venni a falatot a szájából, meg se nyikkant.
Hihetetlen kiegyensúlyozott idegrendszerű és okos kutya. Mikor hozzánk került, semmilyen parancsot nem ismert, csak behívni lehetett. Mára már egész jól megy az ül, már kezd hallgatni a nevére, alakul a pórázon sétálás is. Tudja már azt is, hogy a kertkapun engedély nélkül nem szabad kilépni.
Végre megtalálták a közös hangot Fannival, és már hármasban tudnak játszani!
Annyira más mint szegény Luna kutyánk, aki eddigi kb. 3 évét láncon töltötte, és gyakran elverték. Lunára még most se nagyon lehet rászólni, ha az ember egy kicsit is szigorúan szól rá azonnal behúzza fülét-farkát. Ha meg véletlen felemelnénk a hangunkat akármi miatt már menekül azonnal. Barnára simán rá lehet szólni - és elég csak szigorú hangsúlyt alkalmazni - azonnal tudja, hogy rosszat csinált, abba is hagyja és jön bújni, bocsánatot kérni.
Luna leány számára még mindig szokatlan, hogy az emberek akarhatnak tőle valamit, még mindig nehezen megy az ül, pedig már 3 hónapja gyakoroljuk a dolgot - általában két lábra áll, mert a láncon ezt a pózt szokta meg ha véletlen foglalkoztak vele az emberek. Barna már a harmadik nap elkezdte kapizsgálni mit akarunk tőle, és már stabilabban tudja a parancsot mint Lunci.
Lunához képest Barna annyira jó idegi állapotban van, hogy ha nem tudnám honnan került hozzánk, azt gondolnám csak nyaralni kaptuk kölcsön szerető gazdijaitól. Egyedül az árulkodik az igazságról, hogy Barna a bújáson kívül semmihez sem ért. Azt sejtem egyszer régen mielőtt ahhoz a gyűjtőhöz került lehettek igazi jó gazdái. Kár, hogy nem volt benne chip, most haza kerülhetett volna....
Barna kezdi otthon érezni magát, annyira, hogy szerdán kicsit betámadta Fannit. Barna talált valami izgalmasat a kertben Fanni odament megnézni, Barna meg betámadta. Szerencsére Zoli kinn volt velük és azonnal leállította a dolgot. Fanni végül megúszta egy kicsi lukkal a jobb hátsó lábán.
Barna Luna esetében se bír magával. Mivel Luna még ivaros, és bár most nem tüzel mégis jó illata lehet úgyhogy Barna rámászott. Azonnal leszedtem róla, és lenyomtam a földre. Ezt 3x el kellet játszanunk, de azóta megértette, hogy ezt nem csinálhatja nálunk.
Akkor most a jó hírek:
Barna emberekkel szembe semmilyen agressziót nem mutat. Bármit megtehetek vele. Amikor le kellett nyomnom a földre nem tiltakozott, azonnal megadta magát. Tegnap este előbb kezdett enni mint, hogy engedélyt kapott volna rá, és simán ki tudtam venni a falatot a szájából, meg se nyikkant.
Hihetetlen kiegyensúlyozott idegrendszerű és okos kutya. Mikor hozzánk került, semmilyen parancsot nem ismert, csak behívni lehetett. Mára már egész jól megy az ül, már kezd hallgatni a nevére, alakul a pórázon sétálás is. Tudja már azt is, hogy a kertkapun engedély nélkül nem szabad kilépni.
 |
| Sétára várva |
Végre megtalálták a közös hangot Fannival, és már hármasban tudnak játszani!
Annyira más mint szegény Luna kutyánk, aki eddigi kb. 3 évét láncon töltötte, és gyakran elverték. Lunára még most se nagyon lehet rászólni, ha az ember egy kicsit is szigorúan szól rá azonnal behúzza fülét-farkát. Ha meg véletlen felemelnénk a hangunkat akármi miatt már menekül azonnal. Barnára simán rá lehet szólni - és elég csak szigorú hangsúlyt alkalmazni - azonnal tudja, hogy rosszat csinált, abba is hagyja és jön bújni, bocsánatot kérni.
Luna leány számára még mindig szokatlan, hogy az emberek akarhatnak tőle valamit, még mindig nehezen megy az ül, pedig már 3 hónapja gyakoroljuk a dolgot - általában két lábra áll, mert a láncon ezt a pózt szokta meg ha véletlen foglalkoztak vele az emberek. Barna már a harmadik nap elkezdte kapizsgálni mit akarunk tőle, és már stabilabban tudja a parancsot mint Lunci.
Lunához képest Barna annyira jó idegi állapotban van, hogy ha nem tudnám honnan került hozzánk, azt gondolnám csak nyaralni kaptuk kölcsön szerető gazdijaitól. Egyedül az árulkodik az igazságról, hogy Barna a bújáson kívül semmihez sem ért. Azt sejtem egyszer régen mielőtt ahhoz a gyűjtőhöz került lehettek igazi jó gazdái. Kár, hogy nem volt benne chip, most haza kerülhetett volna....
 |
| Sétálunk |
2011. július 25., hétfő
Bakács Barna első napja
Bakács 11 óra környékén érkezett meg hozzánk, nagyon aranyos, nyugodt (természetesen vizslához mérten) kiegyensúlyozottnak tűnő kutyus. Azonnal beleszeretett Lunába, vágta neki az imponáló pózokat
Első dolgunk volt, hogy elmentem velük hármasban sétálni. Bakács pórázon jött, a lányok szabadon. Első tapasztalat: a láb mellett menést nem ismeri, de nem is küzd nagyon ellene, nagyon nem tépi a pórázt könnyű visszahúzni magam mellé. A réten hosszú pórázra engedtem, de mivel nagyon jól viselkedett és ha hívtam azonnal jött így el mertem engedni - nem is volt vele gond. A kondiján viszont van mit javítani, miután felfutott hozzám egy 10 m-es dombra lihegett rendesen. Hazafele már nagyon szépen jött láb mellett - köszönhetően a fáradságának.
Itthon kapott tőlünk egy keresztnevet: Barna - mivel a Bakács olyan vezetéknevesen hangzik nekünk, nem is tudtuk megszokni.
Bakács Barna nagyon okos kutya - annak ellenére, hogy még az Ül parancsot se ismeri. Elég csak csúnyán nézni rá, máris tudja hogy rosszat csinál, azonnal abba is hagyja, és jön farok csóválva bocsánatot kérni. Ha leülök azonnal jön bújni - teljesen olyan mint Fannimanni.
Délután megvolt az első játék Lunával, Fannival még kommunikációs gondjaik vannak, mert Fannimanni játékra hívás közben ugat, és az Öregúron látszik, hogy ettől teljesen zavarba jön, és nem érti mit kezdjen a helyzettel - de majd úgyis megtanulják egymás nyelvét.
Barna nem nagyon akart bejönni a házba, de miután levittem neki az ágyát sikerült beimátkozni. Pár percre rá már le is mászott az alagsorba vezető lépcsőn, majd ott sípolt a legalján, hogy nem mer feljönni (a lépcsőfokok között át lehet látni és ez általában minden kutyának problémát okoz elsőre - Luna is sokáig nem mert feljönni miatta) végül hosszas unszolásra csak felmászott - de úgy hogy minden lépcsőfoknál alaposan megvizsgálta a lukat. Pár percre rá már úgy közlekedett, mintha sose lett volna gondja vele.
Sajnos felmászott a lenti szoba ágyára - gondolom azoknál, akik eddig vigyáztak rá ezt lehetett - de nálunk más a szabály így le kellett parancsolnunk róla. Végül 2x kellett rászólni - és kicsit felpuhítani pokrócokkal a saját ágyát - többet nem ment fel.
Az esti etetéstől kicsit tartottam, mondták, hogy ott néha szokott morogni, de végül mintakutyaként viselkedett. Miután leültettük csak egyszer kellett rászólni, utána szépen várta, amíg engedélyt kap rá. Fanni és Barna fejezte be elsőnek az evést, utána megvizsgálták alaposan egymás tálját, hogy a másik hagyott-e valamit.
Az estét végül Barna lent töltötte az ajtónál, nem akartuk erőltetni a lépcsőzést, elég volt ennyi izgalom neki mára.
Első dolgunk volt, hogy elmentem velük hármasban sétálni. Bakács pórázon jött, a lányok szabadon. Első tapasztalat: a láb mellett menést nem ismeri, de nem is küzd nagyon ellene, nagyon nem tépi a pórázt könnyű visszahúzni magam mellé. A réten hosszú pórázra engedtem, de mivel nagyon jól viselkedett és ha hívtam azonnal jött így el mertem engedni - nem is volt vele gond. A kondiján viszont van mit javítani, miután felfutott hozzám egy 10 m-es dombra lihegett rendesen. Hazafele már nagyon szépen jött láb mellett - köszönhetően a fáradságának.
 |
| Lunával |
 |
| Barna megvizsgálja, mit szoktak a vizslák csinálni a réten |
 |
| Futáás |
Itthon kapott tőlünk egy keresztnevet: Barna - mivel a Bakács olyan vezetéknevesen hangzik nekünk, nem is tudtuk megszokni.
Bakács Barna nagyon okos kutya - annak ellenére, hogy még az Ül parancsot se ismeri. Elég csak csúnyán nézni rá, máris tudja hogy rosszat csinál, azonnal abba is hagyja, és jön farok csóválva bocsánatot kérni. Ha leülök azonnal jön bújni - teljesen olyan mint Fannimanni.
Délután megvolt az első játék Lunával, Fannival még kommunikációs gondjaik vannak, mert Fannimanni játékra hívás közben ugat, és az Öregúron látszik, hogy ettől teljesen zavarba jön, és nem érti mit kezdjen a helyzettel - de majd úgyis megtanulják egymás nyelvét.
Barna nem nagyon akart bejönni a házba, de miután levittem neki az ágyát sikerült beimátkozni. Pár percre rá már le is mászott az alagsorba vezető lépcsőn, majd ott sípolt a legalján, hogy nem mer feljönni (a lépcsőfokok között át lehet látni és ez általában minden kutyának problémát okoz elsőre - Luna is sokáig nem mert feljönni miatta) végül hosszas unszolásra csak felmászott - de úgy hogy minden lépcsőfoknál alaposan megvizsgálta a lukat. Pár percre rá már úgy közlekedett, mintha sose lett volna gondja vele.
Sajnos felmászott a lenti szoba ágyára - gondolom azoknál, akik eddig vigyáztak rá ezt lehetett - de nálunk más a szabály így le kellett parancsolnunk róla. Végül 2x kellett rászólni - és kicsit felpuhítani pokrócokkal a saját ágyát - többet nem ment fel.
Az esti etetéstől kicsit tartottam, mondták, hogy ott néha szokott morogni, de végül mintakutyaként viselkedett. Miután leültettük csak egyszer kellett rászólni, utána szépen várta, amíg engedélyt kap rá. Fanni és Barna fejezte be elsőnek az evést, utána megvizsgálták alaposan egymás tálját, hogy a másik hagyott-e valamit.
Az estét végül Barna lent töltötte az ajtónál, nem akartuk erőltetni a lépcsőzést, elég volt ennyi izgalom neki mára.
2011. július 23., szombat
Ideiglenes befogadók leszünk!
Holnap érkezik hozzánk Bakács bácsi, a 9 éves vizsla, akire addig fogunk vigyázni, míg nem találnak neki németországban gazdit.
Bakács története elég kalandos, itt olvasható:
http://vizslanaplo.blogspot.com/2011/07/7-mentett-vizslanak-keresunk-ideiglenes.html
Eddigi befogadói azt mondják, nyugis öregúr, aki nagyon szeret a fák árnyékában heverészni, és imádja ha simogatják.
Kiváncsi vagyok, hogyan fogják fogadni a lányaim. Izgulok kicsit azért is, mert eddig még kan kutyával nem kerültem közelebbi kapcsolatba, de szerencsére Zolinak már két kan kutyusa is volt.
Bakács története elég kalandos, itt olvasható:
http://vizslanaplo.blogspot.com/2011/07/7-mentett-vizslanak-keresunk-ideiglenes.html
Eddigi befogadói azt mondják, nyugis öregúr, aki nagyon szeret a fák árnyékában heverészni, és imádja ha simogatják.
Kiváncsi vagyok, hogyan fogják fogadni a lányaim. Izgulok kicsit azért is, mert eddig még kan kutyával nem kerültem közelebbi kapcsolatba, de szerencsére Zolinak már két kan kutyusa is volt.
2011. március 25., péntek
Fanni élvezi az első tavaszi napsütést
...miután elment a nap, fogta az ágyát, és kirángatta az erkélyre! Igaz nem sikerült neki tökéletesen, végül az eligazgatásban segítettem neki.
2011. március 23., szerda
Kirándulás Klastrompusztára
Vasárnap nagy kirándulást csaptunk. A túra résztvevői: Zoli, Panna, Krisz, én és természetesen Fannimanni és Lunakutya.
Mikor beléptünk a ház kertjébe, és Fanni meglátta Lunát, azonnal oda akart futni játszani. Mindkét kutyát elengedtük, és a szokásos bírkózás következett - amiről még mindig csak olyan képeket tudtam készíteni, amin úgy tűnik, hogy Fanni terrorizája Lunát, pedig a valóságban kölcsönös bírkózós-rohangálós buli volt. A kisasszonyoknak még van mit összehangolódni, Fanni inkább rohangálna, Luna inkább bírkózna - de egy teljes kutyaélet áll előttük.
Miután Krisz megcsodálta a házikónkat nekivágtunk. A cél: Klastrompuszta. Az útvonal:
Kiváncsi voltam Luna, fogja bírni a túrát, mikor fog elfáradni. Mikor Fanni hozzánk került 1 km séta után úgy elfáradt, hogy lefeküdt, ő innen nem bírja tovább. A falu határában találkoztunk Luna első akadályával: egy vízelvezető árokkal, amit rácsok fednek. Luna megtorpant előtte, nem volt hajlandó átlépni. Fannit többször átvezettem mellette, hogy lássa, nem kell tőle félni - igaz Fannimanni simán átlépte (Fanni mikor hozzánk került Orfűn a hidaktól félt ugyanígy, de hamar megtanulta, hogy biztonságos az átkelés rajtuk). Lunát se jutalomfalattal, se csalogatással nem sikerült rávenni az átkelésre - végül a szélén megkerülve győztük le az akadályt.
Mivel egész héten esett, az erdőben hatalmas sár fogadott minket, csúszkálva haladtunk fölfele a domboldalon. Hamarosan feladtuk a vízmosásban futó túrista utat és felkapaszkodtunk az árok mellett futó szántóföldre, itt folytattuk utunkat - ez is sáros volt, de legalább a hatalmas pocsolyákól megszabadultunk. Fannit elkapta a kirándulás lendülete boldogan száguldozott körülöttünk, hatalmas lendülettel érkezett Lunához is, hogy rávegye egy kis rohangálásra, de ő vicsorgással jelezte, most nincs kedve és energiája ilyenekhez - ekkor elkezdtem aggódni, hogy a túra felétől cipelnünk kell majd őt - Pannával mindketten vállaltuk volna ezt a feladatot.
A szántóföld tetején egy vadles fogadott minket, itt megálltunk kicsit megpihenni. Luna talált magának egy gusztusos sz@arkupacot alaposan bele is fetrengett. Először nem tudtuk mi ez a büdös, de mikor másodjára "merítkezett" meg benne, kiszúrtuk - az első figyelmeztető kiáltásomra azonnal abba hagyta, nem is próbálkozott többet. Ezek után viszont biztos volt, hogy nem fogjuk cipelni, ha elfárad akkor max visszafordulunk.
Folytattuk a túrát, Luna hol közvetlenül az utolsó ember mögött jött, hol meg csatlakozott Fannihoz, aki szokása szerint kereszül kasul cikázott körülöttünk, időnként pár méterre bemerészkedve az erdőbe - távolabb nem engedjük sose bemenni.
Klastrompusztára beérve megfogtuk a kutyákat. Itt az úton elment mellettünk egy autó, kiderült az is Luna nagyon fél a kocsiktól is. Furcsa, Fanni egészen addig nem félt tőlük amíg ki nem szaladt arra a bizonyos útra, és el nem ütötték. Lehet Lunát is elütötték egyszer?
Klastrompusztán leültünk a piknikező hely egyik asztalához uzsonnázni. Fannimanni a közelünkben maradt szokása szerint, de Luna valahogy jobban felbátorodott attól, hogy egy helyben maradunk, többször elkóborolt a rét túlsó végébe - akár 100 m-re is, ahonnan Pannával együttesen szólongatva tudtuk csak visszahívni. Uzsonna után Fanni elkezdett egy fadarabbal játszani, rágta dobálta, rázta. Mikor kettéharapta és kiesett a szájából Luna felvette az egyik fadarabot, és ugyanazokkal a mozdulatokkal kezdte rázni, mint ahogy Fanni csinálta az előbb. Más fadarabok nem is érdekelték, csak amit Fanni használt.
Fanni talált mégegy fadarabot, Panna odahívta, elvette tőle, és meglendítette, hogy eldobja. Ekkor Fanni előre iramodott, hogy elkapja, Luna viszont rémülten hátra, minél messzebb a dobástól. Panna második dobásánál is megugrott, de ekkor már sokkal kisebbet. Ezek szerint dobálták is?
Mikor elindultunk a fiúk előre mentek, hogy a büfében vegyenek egy kis csokit desszertnek Luna is elindult velük. Pannával próbáltuk visszahívni, hogy rátegyük a pórázt, de odament a fiúkhoz, és esze ágában se volt elmozdulni mellőlük. Ezek szerint még csak annyit értett meg, hogy a híváskor emberekhez kell menni - de mindegy hogy kihez. Végül mi mentünk el érte, és csattintottuk rá a pórázt.
A hazafele vezető út valószínűleg egy régi országút lehetett, ilyen szép kilóméterkővel találkoztunk rajta:
Az út egy része meredek falu völgyben vezetett Fannimanni szokása szerint alpinistát játszott, és a meredek falon rohangált. Luna követte, de egyszer csak megijedt a meredek parfaltól, nem mert róla lejönni. Visszafordult, de inkább fölfele ment, mint a jó irányba, végül szerencsére talált egy lejtősebb ösvényt ahol szerencsésen lejutott.
Az eszperantó forrásnál Fanni talált valami "ínycsiklandozó finomságot" hiába szóltam rá, nem hagyta békén, úgyhogy kapott egyett a "zsebkannával" az orra elé. Ettől Luna úgy megijedt, hogy úgy döntött elindul hazafele nélkülünk. Szerencsére Pannának sikerült visszahívni. Hamarosan kiértünk a pincékhez Luna úgy látszik újra ismerős terepen érezte magát, megindult előre, inkább pórázra vettük, nehogy meglógjon.
Hazafele újra kereszteztük Luna mumusát, a rácsos árkot. Most többszöri nekifutásos próbálkozásra sikerült rávenni, hogy átugorja - igaz előtte 4 lábbal befékezett. Hatalmas dícséretek után Pannával mentek mégegy kört, ekkor már könnyebben ugrott, de még mindig félt. Ezt még gyakorolnunk kell majd.
Nagyszerű hír, hogy haza fele menet a faluban öt kutyasétáltatóval is találkoztunk. Úgy látszik, itt nem leszünk csodabogarak, hogy foglalkozunk a kutyánkkal!
Végül bekormányoztuk Lunát a helyére, és a nyakig kakis-sáros kutyát visszakapcsoltuk a láncára. Már csak 3 hetet kell aludni, és soha többé nem lesz láncon. Luna meglepően jól bírt a túrát, igaz a végére végre-valahára sikerül annyira lefárasztani, hogy elmúlt az "EMBER EMBER EMBER" örömpattogása, szépen sétált mellettünk pórázon. Másik jó hír, hogy egyszer sem pisilt már három lábon.
Mikor beléptünk a ház kertjébe, és Fanni meglátta Lunát, azonnal oda akart futni játszani. Mindkét kutyát elengedtük, és a szokásos bírkózás következett - amiről még mindig csak olyan képeket tudtam készíteni, amin úgy tűnik, hogy Fanni terrorizája Lunát, pedig a valóságban kölcsönös bírkózós-rohangálós buli volt. A kisasszonyoknak még van mit összehangolódni, Fanni inkább rohangálna, Luna inkább bírkózna - de egy teljes kutyaélet áll előttük.
Miután Krisz megcsodálta a házikónkat nekivágtunk. A cél: Klastrompuszta. Az útvonal:
Kiváncsi voltam Luna, fogja bírni a túrát, mikor fog elfáradni. Mikor Fanni hozzánk került 1 km séta után úgy elfáradt, hogy lefeküdt, ő innen nem bírja tovább. A falu határában találkoztunk Luna első akadályával: egy vízelvezető árokkal, amit rácsok fednek. Luna megtorpant előtte, nem volt hajlandó átlépni. Fannit többször átvezettem mellette, hogy lássa, nem kell tőle félni - igaz Fannimanni simán átlépte (Fanni mikor hozzánk került Orfűn a hidaktól félt ugyanígy, de hamar megtanulta, hogy biztonságos az átkelés rajtuk). Lunát se jutalomfalattal, se csalogatással nem sikerült rávenni az átkelésre - végül a szélén megkerülve győztük le az akadályt.
Mivel egész héten esett, az erdőben hatalmas sár fogadott minket, csúszkálva haladtunk fölfele a domboldalon. Hamarosan feladtuk a vízmosásban futó túrista utat és felkapaszkodtunk az árok mellett futó szántóföldre, itt folytattuk utunkat - ez is sáros volt, de legalább a hatalmas pocsolyákól megszabadultunk. Fannit elkapta a kirándulás lendülete boldogan száguldozott körülöttünk, hatalmas lendülettel érkezett Lunához is, hogy rávegye egy kis rohangálásra, de ő vicsorgással jelezte, most nincs kedve és energiája ilyenekhez - ekkor elkezdtem aggódni, hogy a túra felétől cipelnünk kell majd őt - Pannával mindketten vállaltuk volna ezt a feladatot.
A szántóföld tetején egy vadles fogadott minket, itt megálltunk kicsit megpihenni. Luna talált magának egy gusztusos sz@arkupacot alaposan bele is fetrengett. Először nem tudtuk mi ez a büdös, de mikor másodjára "merítkezett" meg benne, kiszúrtuk - az első figyelmeztető kiáltásomra azonnal abba hagyta, nem is próbálkozott többet. Ezek után viszont biztos volt, hogy nem fogjuk cipelni, ha elfárad akkor max visszafordulunk.
 |
| Luna sárosan-kakisan |
Folytattuk a túrát, Luna hol közvetlenül az utolsó ember mögött jött, hol meg csatlakozott Fannihoz, aki szokása szerint kereszül kasul cikázott körülöttünk, időnként pár méterre bemerészkedve az erdőbe - távolabb nem engedjük sose bemenni.
Klastrompusztára beérve megfogtuk a kutyákat. Itt az úton elment mellettünk egy autó, kiderült az is Luna nagyon fél a kocsiktól is. Furcsa, Fanni egészen addig nem félt tőlük amíg ki nem szaladt arra a bizonyos útra, és el nem ütötték. Lehet Lunát is elütötték egyszer?
Klastrompusztán leültünk a piknikező hely egyik asztalához uzsonnázni. Fannimanni a közelünkben maradt szokása szerint, de Luna valahogy jobban felbátorodott attól, hogy egy helyben maradunk, többször elkóborolt a rét túlsó végébe - akár 100 m-re is, ahonnan Pannával együttesen szólongatva tudtuk csak visszahívni. Uzsonna után Fanni elkezdett egy fadarabbal játszani, rágta dobálta, rázta. Mikor kettéharapta és kiesett a szájából Luna felvette az egyik fadarabot, és ugyanazokkal a mozdulatokkal kezdte rázni, mint ahogy Fanni csinálta az előbb. Más fadarabok nem is érdekelték, csak amit Fanni használt.
Fanni talált mégegy fadarabot, Panna odahívta, elvette tőle, és meglendítette, hogy eldobja. Ekkor Fanni előre iramodott, hogy elkapja, Luna viszont rémülten hátra, minél messzebb a dobástól. Panna második dobásánál is megugrott, de ekkor már sokkal kisebbet. Ezek szerint dobálták is?
Mikor elindultunk a fiúk előre mentek, hogy a büfében vegyenek egy kis csokit desszertnek Luna is elindult velük. Pannával próbáltuk visszahívni, hogy rátegyük a pórázt, de odament a fiúkhoz, és esze ágában se volt elmozdulni mellőlük. Ezek szerint még csak annyit értett meg, hogy a híváskor emberekhez kell menni - de mindegy hogy kihez. Végül mi mentünk el érte, és csattintottuk rá a pórázt.
A hazafele vezető út valószínűleg egy régi országút lehetett, ilyen szép kilóméterkővel találkoztunk rajta:
Az út egy része meredek falu völgyben vezetett Fannimanni szokása szerint alpinistát játszott, és a meredek falon rohangált. Luna követte, de egyszer csak megijedt a meredek parfaltól, nem mert róla lejönni. Visszafordult, de inkább fölfele ment, mint a jó irányba, végül szerencsére talált egy lejtősebb ösvényt ahol szerencsésen lejutott.
Az eszperantó forrásnál Fanni talált valami "ínycsiklandozó finomságot" hiába szóltam rá, nem hagyta békén, úgyhogy kapott egyett a "zsebkannával" az orra elé. Ettől Luna úgy megijedt, hogy úgy döntött elindul hazafele nélkülünk. Szerencsére Pannának sikerült visszahívni. Hamarosan kiértünk a pincékhez Luna úgy látszik újra ismerős terepen érezte magát, megindult előre, inkább pórázra vettük, nehogy meglógjon.
Hazafele újra kereszteztük Luna mumusát, a rácsos árkot. Most többszöri nekifutásos próbálkozásra sikerült rávenni, hogy átugorja - igaz előtte 4 lábbal befékezett. Hatalmas dícséretek után Pannával mentek mégegy kört, ekkor már könnyebben ugrott, de még mindig félt. Ezt még gyakorolnunk kell majd.
Nagyszerű hír, hogy haza fele menet a faluban öt kutyasétáltatóval is találkoztunk. Úgy látszik, itt nem leszünk csodabogarak, hogy foglalkozunk a kutyánkkal!
Végül bekormányoztuk Lunát a helyére, és a nyakig kakis-sáros kutyát visszakapcsoltuk a láncára. Már csak 3 hetet kell aludni, és soha többé nem lesz láncon. Luna meglepően jól bírt a túrát, igaz a végére végre-valahára sikerül annyira lefárasztani, hogy elmúlt az "EMBER EMBER EMBER" örömpattogása, szépen sétált mellettünk pórázon. Másik jó hír, hogy egyszer sem pisilt már három lábon.
2011. március 10., csütörtök
Házi készítésű "kutya rejtvény"
Mindig is nagyon tetszettek azok a kutya játékok amikbe jutalomfalatot töltve a kutya egyedül is el tudta magát szórakoztatni azzal, hogy kibányássza belőle a kaját. Fanninak van is egy labdája, amit ha lökdösött, egy kis lyukon potyogott a falat.
Sajnos ez a játék túl nagy volt a mostani átmeneti félszobás "lakásunkba", ráadásul annyi itt a bútor, hogy folyamatosan beakadt, begurult volna valami mellé. Szerencsére rábukkantam egy gyerekkori sípolós gumijátékunkra. Ebbe a sípoló helyén - ami már ki tudja mikor veszett el - remekül be lehet tölteni a jutalomfalat darabkákat. Mivel a belsejében van egy kis perem, ezért nem is esik ki belőle könnyen. További előnye a labdával szemben, hogy nem gurul, és a labda kemény műanyagjával ellentétben rágni is lehet.
Sajnos ez a játék túl nagy volt a mostani átmeneti félszobás "lakásunkba", ráadásul annyi itt a bútor, hogy folyamatosan beakadt, begurult volna valami mellé. Szerencsére rábukkantam egy gyerekkori sípolós gumijátékunkra. Ebbe a sípoló helyén - ami már ki tudja mikor veszett el - remekül be lehet tölteni a jutalomfalat darabkákat. Mivel a belsejében van egy kis perem, ezért nem is esik ki belőle könnyen. További előnye a labdával szemben, hogy nem gurul, és a labda kemény műanyagjával ellentétben rágni is lehet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)